2025. február. 14, Bálint

www.revfulop.hu

TURIZMUS >> LÁTNIVALÓK >> Révfülöp egyéb nevezetességei


A hegy lábánál lévő vasútállomással szemben találjuk a középkori Fülöp falu XIII. századból származó vörös homokkőből emelt, szépen faragott félköríves kő bélleletes kapujú templomának romjait. Az egyhajós, valószínűleg síkfödémes, egyenes szentélyzáródású román stílusú építmény maradványait a műemléki hivatal 1953-ban konzerváltatta s a templom falai a diadalívvel és a felette emelkedő oromfallal együtt majdnem eredeti nagyságban láthatók. A műemléket 2000-2001 ben újították fel.

XIII. századi vörös homokkő templomXIII. századi vörös homokkő templomXIII. századi vörös homokkő templom

A hűs fák árnyékában a hajóállomás felé sétálva, a Szigeti strand mellett végig a Balaton partvonalán terül el az Európa sétány. Kellemes kikapcsolódást nyújt a kihelyezett padokon vagy akár a füvön heverészve a Balaton ezer arcát figyelgetni. A horgászoknak is kedvelt helye a sétány vöröskővel kirakott parti részén a horgászás.

Horgász az Európa sétány partjánNapozók az Európa sétányonDélutáni szieszta

A sétánytól nem messze a hajóállomás felé a Halász utca végén találjuk a Pelényi Gyula tervei alapján újjáépített közösségi házat, melyben a Honismereti Gyűjtemény és az állandó hely- és fürdőtörténeti kiállítás, valamint a könyvtár és a Tóparti Galéria nyert elhelyezést.

Közösségi ház a Halász utcában

Néhány méterre innen az 1992-ben díszburkolatot kapott, térré szélesedő Halász utca végén a település ez idáig egyetlen köztéri szobra - Raffai Béla szobrászművész "Békakirály" bronz ivókútja "csókolja" ivóvizével szájon a szomjúhozókat.

"Békakirály" bronz ivókútA Békakirály "csókja"

Az 1991-ben felújított kikötő felé fordulva a század elején épült impozáns - egykori kaszinó épületét pillantjuk meg. Falán Pattantyús József míves - a II. világháború idején a balatoni Kelén és Tünde hajókat a felrobbantás elől víz alá süllyesztők hősies tettére utaló - emlék reliefje látható. 2004 májusában az épület előtti tér díszburkolatot kapott.

Az új díszburkolat átadásaAz egykori kaszinó és az új díszburkolat

A hajókikötő illetve a rózsakert melletti parkban az 1912-ben állított emlékoszlopon bronztábla sorait olvashatjuk: "A Balaton kultuszának fáradhatatlan révfülöpi úttörője, néhai Czigány Károly érdemei elismeréséül állította ezt a maradandó emlékjelet a Balatoni Szövetség.1912." Ugyanezen emlékművön került megörökítésre a település történetének fő eseményei (1970.VIII.20.) és a II. világháború révfülöpi áldozatainak emléke is /1992.X.23./

A II. világháború révfülöpi áldozatainak emléktáblájaAz 1912-ben állított emlékoszlopA Balatoni Szövetség 1912.-es emkléktáblája

 

Lap tetejére

 AKADÁLYMENTES

AKADÁLYMENTES VÁLTOZAT

 Adatkezelési tájékoztató

 VEB2023 BLUES FESZTIVÁL

 AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK

 SZÁLLÁSHELYEK

 VENDÉGLÁTÁS

 ÜZLETEK, KERESKEDÉSEK

 SZOLGÁLTATÁSOK

 VENDÉGKÖNYV

Veszprém Balaton 2023

Révfülöp Császtai strand élo webkamera kép

Révfülöp Kártya - Kedvezményekre jogosító kártya

Révfülöpi rendezvények

Révfülöpi képek, galériák

Révfülöp Blues - Török Ádám - 800 éves Révfülöp

Balatontourist Napfény Kemping

Révfülöpi kertmozi a Szigeti strandnál

Révfülöp Balaton átúszás

 

Révfülöp

Révfülöp Nagyközség Önkormányzatának honlapja 2010 .:. www.revfulop.hu .:. InforMan Számítástechnika .:

Magyar English Deutsch